Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

András Imre
2016. június 7.

Ínyenc fogások ebédre III. – Adus húzások

Sorozatomban folytatom az előző rész adus témáját. Korábban aduelfogásokról volt szó, most az adufortélyos beszorításokon szaladunk át. Adufortélyos présről akkor beszélünk, amikor a védő aduban és még két szín védésében szenved. A meghívott negyedik szín lopásakor. A védő mit tehet? A védett szín gyengítése ütésvesztést okoz. Akkor marad az adu eldobása. Amennyiben az eldobott adu miatt a felvevő kényelmesen játszik keresztlopást vagy ütését is lehúzhatja, akkor a védő ténylegesen beszorult, farhullám vagy kiütés áldozata lett.
Gulyás Dániel, Bozzai Bence
2016. június 6.

IMPulzus – IMP-bajnokság 2016

„Véget vetnek a zenének, és hazamennek a legények”… Állj! Senki ne induljon sehova. A bajnoki szezonnak ugyan vége, de most jön az IBBF, utána pedig az oly régóta várt budapesti Európa-bajnokság – az izgalmak tehát fokozódnak! Sőt, hétfőn és kedden BAM-csapatverseny a Böszörményi úton, mintegy levezetésként. Most előbb azonban megnézzük, hogyan végeztek az esélyesek, milyen meglepetések történtek a végső helyezések közt, valamint természetesen a hét partija sem maradhat el egyik osztályban sem.
András Imre, Kuttner György, N
2016. június 6.

A magyar Európa-bajnok 11

Sajnálatos tény, de a legjobb hazai sportenciklopédiák sem térnek ki a magyar bridzs kiválóságainak dicső tetteire. Ezért történelmi rovatunk munkatársai hozzáláttak a könnyűnek nem mondható feladatnak, lexikonszerkesztőséget hoztak létre, ahol szívesen látnak szerkesztőket akár egy-egy szócikk megírására is. Ezúttal a budapesti Európa-bajnokság tiszteletére, eddigi munkájuk rövid előzeteseként, közre adjuk Európa-bajnokainkról összegyűjtött adatokat. Ők a magyar bridzs kezdő tizenegye.
András Imre
2016. június 6.

Ínyenc fogások ebédre II. – Adugondok

Sorozatom második cikkében még a múlt század harmincas éveit idézem. Ahogy ígértem, először az akkori idők hangulatát és kiváló játékosait mutatom be. Szinte mindenki hallott Molnár Harryról, a tótágas (dummy riverse) lejátszási módot egy időben Molnár-cselként ismerték. Leitner Ferenc, Klór László, Hilb Jenő, Lukács Pál, Bokor Imre mind-mind kiváló játékos volt. Az 1933-s egyéni versenylistán az akkori idők bajnokai is szerepelnek. Alpár Imre lett az első helyezett, őt Décsi László, Keleti Andor követte, és itt bukkan fel először a fiatal Ottlik Géza neve is. Ferenczy György zongoraművész a támadó szín visszatételével írta be magát a bridzs nagykönyvébe. Darvas Róbert a Magyar Bridge és a Színházi Élet bridzsrovatának a szerkesztőjeként írt, játszott, elemzett.
András Imre
2016. június 5.

Ínyenc fogások ebédre I. – Egy perc, és kész

András Imre egri sporttársunk, a beszorítások alapos ismerője és rendszerezője a budapesti Európa-bajnokság alatt tudósítani fogja a Groupama Aréna eseményeiről a Bridzséletet. Minden nap délben egy különleges fogást igyekszik majd bemutatni a versenyről. Az Eb alatti sorozatának sokrészes előhangja ezzel a cikkel indul. A versenyig hátralévő időben minden nap 12 órakor egy-egy régi érdekességet tár az olvasó elé, aztán június 16. után jöhetnek az aktuális trükkök a déli harangszó mellé.
Gulyás Dániel, Bozzai Bence
2016. május 28.

IMPulzus – IMP-bajnokság 8. játékhét

Az utolsó forduló következik, tehát az izgalmak a tetőfokra hágtak! A hátralévő 32 leosztás fogja eldönteni, kik lesznek a bajnokok, illetve dobogósok, valamint a feljutás és a kiesés is eldől tehát. Most, hogy kellően felkorbácsoltuk az indulatokat, lássuk, mi történt a hetedik, és mi várható a nyolcadik játéknapon!
Lénárt Zoltán, Kuttner György
2016. május 27.

Sziget, bridzs-sziget, bridzs-szigetek

A nevezések alapján 38 ország 84 csapatát látja vendégül Budapest a júniusi bridzs Európa-bajnokságon. Mindkét szám jelzi, hogy az egyik legnagyobb kontinensvetélkedő lesz Budapesten, az országok száma alapján a második legnagyobb. A játék népszerűsítése és az érdeklődők minél szélesebb körű tájékoztatása érdekében az Eb minden játéknapjáról magyar nyelvű hangkommentátoros közvetítést szervezünk a BBO-n a magyar csapatok mérkőzéseiről, a belvárosi IF Café pedig bridzses szurkolói klubbá válik a verseny idejére.
Csepeli Miklós
2016. május 27.

Válogatott történetek, Eb 2016 – A szenior csapat

A csapat gerincét az olimpián győztes együttes három tagja alkotja. A negyedik „ász”, sajnos pont a pikk, a nyílt csapatbajnokságon induló együttest erősíti. Egyébként Európa-bajnokságon jól szerepelni szinte nehezebb, mint olimpiákon. Utóbbin a csoportmérkőzéseken több gyengébb ellenféllel lehet találkozni, így az ellenük elért siker önbizalom-növelő lehet. A csoportbeli jó helyezés a kiesési szakaszt is kedvezően befolyásolhatja. Az említett „pikk ász”, vagyis Dumbovich Miklós játszott a legutóbbi Európa-bajnokságon szereplő szenior csapatban, ennek ellenére az eredmény várakozás alatti volt.
Szilágyi László
2016. május 25.

A törpék BAM-versenyre készülnek

Kedves Tudor!

Nemrégiben ismét Kassán jártam bridzsversenyen. Egy játszmát elrontottam, és erről rögtön eszembe jutottál. Pontosabban nem egy játszmát rontottam el, de erről eszembe jutottál. Szóval nem az elrontásról, na!
Kovács Gergely, Kuttner György
2016. május 25.

Ellenfélnézőben – Eb 2016

Az Európa-bajnokság Facebook-oldalán angol és magyar nyelven bemutatjuk az Eb-re érkező válogatottakat (az angol fordításért köszönet Budinszky Andrásnak!). Örömmel vesszük, ha sporttársaink megosztják a Facebookon külföldi ismerőseikkel ezeket a posztokat – ha róluk, illetve honfitársaikról is szól, nyilván különösen fogja érdekelni őket. Ezek a rövid csapatbemutatók itt, a Bridzsélet oldalán ebben, a verseny rajtjáig folyamatosan frissülő cikkünkben is olvashatók. Az utolsó bemutatkozó Írország.